Szeretettel üdvözöllek, kedves Látogató, örülök, hogy idetaláltál a blogomra. A címet látva biztosan rögtön felmerült benned a kérdés: mi fán terem a Szolidaritás Nagykövete? Érthető a kíváncsiság, ezért röviden szeretném elmesélni, hogyan és miért lett belőlem nagykövet.

Egy kicsit messzebbről indulva azt mondhatom, hogy megtapasztaltam: az életben semmi nem véletlen, mindennek jelentése, jelentősége van, legfeljebb bizonyos dolgokra csak később jön rá az ember. Például gimnazista koromban – amikor egy betegség következményeként már évek óta nem láttam és már akkoriban egy speciális sportot űztem, a csörgőlabdát – nem gondoltam volna, hogy az az ember, aki kedvesen, barátságosan kísért a versenyekre, vállalva a sofőrködés olykor igen fárasztó feladatát, szóval, hogy ez az ember – már szociális államtitkárként - engem egyszer arra fog kérni, hogy „arca” legyek egy olyan elvont és megfoghatatlan fogalomnak, mint a szolidaritás. A felkérés maga egészen váratlanul ért, épp buszra vártam, mikor megcsörrent a telefonom, de a meglepetésből felocsúdva már nem volt kétséges, hogy el szeretném kezdeni az egészet. 

Lelkesedésem csak fokozódott, amikor ilyen lelkes és pozitív beszámolók követték előadásaimat, mint például ez a cikk, amely a legelső alkalomról számolt be. Az azóta eltelt időben megfordultam sok helyen, Budapesten és vidéken egyaránt – és egyre inkább érzem, hogy milyen fontos nagykövetnek lenni akkor is, ha az ember nem egy országot képvisel, hanem az emberi érzések, az összetartozás nagyköveteként lép fel – mert szeretne utat találni mindenki szíve felé, szeretné elmondani, átélni és megmutatni, hogy a fogyatékkal élő ember épp olyan értékes, mint mindenki más.